Hajdú-Bihar Vármegyei Temetkezési Vállalat

MÉLTÓSÁGGAL, SZERETETTEL
Több mint hatvan éve a lakosság szolgálatában!

II. ÁLLAM – EGYHÁZ - TEMETKEZÉS - Kegyeleti szakkiállítás és konferencia




Példamutató az OTEI adománygyűjtése Kárpátaljának

A magyar temetkezési szakma példát mutatott azzal, hogy ebben a nehéz helyzetben sem felejtkezett el a kárpátaljai magyarokról és adományt gyűjtött össze Beregszásznak és Tiszapéterfalvának - hangsúlyozta köszöntőjében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Állam, Egyház, Temetkezés témakörében Esztergomban megrendezett konferencián.

A Szent Adalbert központban a Fidesz-KDNP politikusa üdvözölte és támogatásáról biztosította azt a közös párbeszédet, amely évről-évre a kegyeleti kultúrát érintő kérdésekben megvalósul. Előadásban tájékoztatást adott a temetkezési törvény közeljövőben várható módosításáról, amely az ötven éve lezárt temetőkre vonatkozó előírásokat pontosítja.

Ezt követően Kari Irén, az OTEI Etikai Bizottság elnökének előterjesztése alapján a magyar temetkezés szakmai szervezeteinek vezetői aláírták azt a közös etikai kódexet, amely - remélhetően - zsinórmértékként szolgál a kegyeleti szektorban tevékenykedők számára és hosszabb távon javítani fogja a szakma megítélését. A dokumentumot kézjegyével ellátta: Horváth József, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke, Koncz Tamás, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete elnöke, Balogh Károly, a Magyar Temetkezési Kellékgyártók Egyesülete elnöke, Varga József, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete elnöke, Tóth Zoltán, a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége elnöke, valamint az OTEI Régiós szervezetei részéről Puskás Béla, a Dél-Dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke, Szurgyi Barnabás, a Temetkezési Vállalkozók Dunántúli Egyesületének elnöke és Nagy Gábor, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kegyeleti Szervezetek Egyesületének elnöke.

A tanácskozáson többek között dr. Székely János, Esztergom-Budapest Főegyházmegye segédpüspöke a formálódó cigány temetkezési szokásokról tartott előadást. Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója magyar szenteket ábrázoló művek létrehozására pedig két millió forint összdíjazású nyílt pályázatot hirdetett ki.

Puskás Béla, az OTEI elnökségi tagja által koordinált adománygyűjtés során 1.250.000 forint gyűlt össze. Az összegből Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetőjének és Marján Tibor, a Keletfa Kft. kereskedelmi igazgatójának közreműködésében egy halottszállító autót és halotthűtésre alkalmas berendezést vásároltak, amelyet Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka köszönt meg és vett át.

(forrás:otei.hu)


Önök életük fájdalmas pillanatában találkoznak munkatársainkkal, akik kellő felkészültséggel, empatikus és tapintatos magatartással igyekeznek segítségükre lenni.

TOP